Ördögi szövetség köttetett: kiszivárgott, hogy miért segítik olyan készségesen Putyint
Már a jövő háborúira készülhetnek Ázsiában.
Már a jövő háborúira készülhetnek Ázsiában.
A rakéta 1100 kilométert tett meg, majd a Koreai-félsziget és Japán közötti tengerbe csapódott.
Oroszország állítólag 12 000 észak-koreai katonát telepített Kurszk megyébe az augusztus eleje óta harcoló ukrán csapatok kiszorítására.
Céltudatosak, lojálisak és jól képzettek, kár lenne lebecsülni az oroszokat segítő alakulatokat.
Jun Szogjol szerint a teljes függetlenség csak akkor érhető el, ha a két Korea egyesül és mindkettő szabad.
Észak-Koreai katonák közvetlenül eddig nem vettek részt az ukrajnai háborúban. Ennek meglépése könnyen kiszélesítheti és új szintre emelheti a konfliktust.
Amerikának és szövetségeseinek új megközelítésre van szükségük Észak-Koreával kapcsolatban, ahelyett, hogy gerjesztik a katonai feszültséget Ázsiában - figyelmeztet Moszkva.
Úgy hiszem a Phenjan mellett, 1950-ben épült Rákosi Mátyás kórház már felújításra szorul.
Kim Dzsong-Unék szerint a jármű atomfegyvert hordozására is képes.
A három ország a ballisztikus rakéták elhárítását gyakorolja.